Kezdetek

2016-ban informatikus egyetemista fiatalemberrel - Eke Dániellel - okostelefonos tüdőgyógyászati applikáció fejlesztésbe kezdtünk.
Két fő célunk volt a szoftverrel:
A papíron vetetett tüneti napló kiváltása, és a kétirányú kapcsolattartás lehetőségének biztosítása a beteg és az orvos között.
Egyrészt, a panaszokkal egyidejű legyen ezek tényének és jellegének rögzítése. Így kiváltható lenne a papíron vezetett tüneti napló, és az egyidejűség lehetőségével jelentősen javulna az adat értéke.
Másrészt az orvos, a rendelő és a páciens között kétirányú információáramlás biztosítása. Ennek segítségével a beteg hírt kaphatna az orvostól akár a rendelési idő változásról, akár egyéb a pácienseket általánosságban érdeklő hírekről, egészen a személyes kapcsolatteremtésig. Továbbá a feljegyzett tünetek - akár sok beteg esetében is - az orvos rendelkezésére állhatnak.
Természetesen tervezünk sok kiegészítő szolgáltatást is. Így pl. a csúcsáramlásmérő adatainak kezelését, Kapcsolatot pollen légszennyezési és időjárási adatokkal, stb.
Az ötlettel és kezdeményekkel már két pályázatot is nyert Dániel, így el tudtunk addig jutni egy kisebb csapattal, hogy kész legyen egy teszt/demo változat. Az alábbi honlapon lehet híreket olvasni a fejlesztés állapotáról.
https://www.pulmoment.com/